Rólam és tapasztalataimról

Számomra az egyik legfontosabb szempont a tudásmegosztás, a “Sharing is Caring” alapelv. Amire rájöttem, felismertem vagy megtanultam, azt szeretném továbbadni, mert úgy gondolom, akkor tudunk egy irányba és egy csónakban evezni, ha törődve kiegészítjük egymást. Így örömmel és lelkesedéssel karöltve osztom meg mindazt a szakmai tudást és tapasztalatot, amit az évek során megszereztem, BIM, Revit, építészet és humán területen.

Az építőipar most kezdi felfedezni az építészinformatikát és az abban rejlő lehetőségeket. Szerintem fontos, hogy ezen az úton társai legyünk egymásnak, segítsük egymást és osszuk meg egymással tudásunkat és tapasztalatainkat, mert egy olyan úton járunk, amin még nem jártak előttünk.

Lukács Zsófia Ilona vagyok. Egyik kedvenc címkém a filozófus építészmérnök, ez volt sokáig a nevem alá írva. A bölcsész-mérnök vonalat erősítem okleveles filozófus, kommunikáció szakos újságíró és okleveles építészmérnök végzettséggel. Számomra mindig is fontos volt a humán és a reál egyensúlya, így az is, hogy ne csak a tervekkel, hanem az emberekkel is foglalkozzak. Van érzékenységem arra, hogy meglássam azt, akivel szemben ülök és beszélgetek, és izgalmas megismernem, hogy ki ő valójában. Mostanra már azt is látom, hogyan lehet ezt a fajta emberi érzékenységet összekötni a szakmai kompetenciákkal, így fölfedeztem egy érdekes világot, aminek rejtelmei egyre inkább foglalkoztatnak. Az én értékrendemben kiemelten fontos szerepet játszik a humán-faktor. Hiszem, hogy akkor lehet együttműködve és hatékonyan létrehozni valamit, ha mindenki a helyén van, és jól érzi magát abban, amit csinál.

Részt vettem korábban egy teljes digitális transzformációban, a hazai BIM struktúra alapjainak kialakításában és megalkotásában. Ezen tapasztalat és erős humán érzékenység birtokában, tervező-modellező-projektvezető BIM menedzserként, valós projekt-tapasztalatokra építve kialakítottam a humán központú, saját-haladás orientált Revit képzésemet és munkaerő kiválasztási módszertanomat.

Építész, BIM és HR területű munkatapasztalataim

Az évek során ezekben a szakmai munkakörökben vettem részt:

  • építészmérnök
  • belsőépítész
  • modellező
  • BIM menedzser
  • csapatvezető
  • projektvezető
  • on-boarding tréner
  • Revit oktató
  • HR interjúztató
  • kiválasztási tanácsadó
  • képzési rendszer vezető

8 éves munkatapasztalatom során különféle felelősségi köreim voltak. A BIM-alapú szakmai karrierem legfőbb meghatározója a Buildextnél eltöltött idő, ahol 5 évig dolgoztam. Része voltam annak, ahogy a kis létszámú építész irodát átalakítottuk egy sokkal nagyobb és komplexebb tevékenységű csapattá. Tagja voltam annak a csapatnak, akikkel a hagyományos építész tradíciókból kialakítottuk azt a BIM munkamódszert, amit Magyarországon lehet alkalmazni. Átváltottunk az Archicadről a Revitre, és kialakítottuk az összes ehhez szükséges munka- és szoftverkörnyezetet, valamint megalkottuk a saját sztenderdek.

Átéltem azt, hogy milyen az, amikor egyik nap még Archicadben alaprajzot és metszeteket gyártasz, a másik nap pedig adatbázist hozol létre, aminek egyik aspektusa a 3D geometria, azaz a modell. Nem volt könnyű az áttérés, főleg úgy, hogy egy új utat kellett létrehozni, senki nem járt előttünk, akinek a példáját lehetett volna követni. Így a mindennapos élethelyzetek és szituációk olyan kihívások elé állítottak, amiknek megoldásai végül komoly tapasztalattá formálódtak bennem. Az így felhalmozott tudás alapján kialakítottam egy képzési rendszert, amit az újonnan érkezett munkatársaknak tanítottam a Buildextnél, beavatva őket az irodai sztenderdekbe is. Ezt követően az egyetemistáknak szóló Revit Akadémia képzési és működési rendszerét alkottam meg, ami alatt nem csak megtanítottam a jelentkezőket a Revit használatára, hanem a végén azt is meg tudtam mondani, kit lenne érdemes munkatársként alkalmazni.

Mindezen tapasztalatok, valamint a magánoktatás alapján mostanra megalkottam a humán-központú, saját-haladás orientált képzési rendszeremet.

Részt vettem internacionális, svéd és amerikai projektekben, ahol megtapasztaltam azt, hogy a világ egy másik részén már mire használják a BIM technológiát. Érdekes volt kialakítani azt a munkamódszert, hogy a tengerentúlon zajló kivitelezés követésére, egyik napról a másikra hogyan tudjuk a kapott pontfelhőt összevetni a tervezési modellel és erről riportot készítve segíteni a másnapi, vagy éppen aznapi kivitelezést. Olyan technológiákat alkalmaztunk, amiket előtte még nem, elképesztő hatékonysággal megtámogatva a kivitelezés lebonyolítását és koordinálását.

Jó érzékem van a humán jellegű egyéni és szociális képességek feltérképezésében, ezért később részt vettem a Buildextnél a kiválasztási folyamatban is. A harmadik körben kapcsolódtam én be, velem találkoztak a jelentkezők a próbanap keretében. Kialakítottam egy saját szempontrendszert, amivel pontos képet tudtam kapni nem csak arról, hogy milyen szintű szakmai – építész és BIM – tudása van az illetőnek, hanem arról is, hogy milyen humán- és szociális képességei vannak.

Többévnyi ilyen jellegű tapasztalat alapján ma már pontosan látom, hogy ki az, aki alkalmas egy bizonyos pozíció betöltésére, és milyen munkakörben lehet a legtöbbet kihozni az illető képességeiből.


Hiszem, hogy nem az a fontos első sorban, hogy ki, milyen szakmai tudással rendelkezik, hanem az, hogy fejlődőképes és motivált legyen. Tapasztalatom szerint akkor motivált valaki, ha jól érzi magát és éppen ezért nagyon fontos a csapat- és munkakörnyezet megfelelő kialakítása és összehangolása. Vagyis, hogy mindenki azt csinálja, amit szívvel és lélekkel tud csinálni.

A munkámnak ezt a részét élvezem talán a legjobban, amikor megmutatkozik, hogy a szakmai képességek, a humán tulajdonságok és a környezeti faktorok milyen rendszert alkothatnak. Szeretem, amikor van arra idő és lehetőség, hogy ezeket a tényezőket a legoptimálisabban szervezhessem össze.

Hobbi és érdeklődés

Mindenfajta művészeti terület érdekel, szeretek fotózni, főzni, festeni, táncolni, alkotni. Fontos számomra a környezetvédelem, a valódi fenntarthatóság és a tudatosság. Érdekel a pszichológia valamint a meditáció, ezért ezeken a területeken képzem magam. A jóga pedig mind filozófia, mind életvezetés, mind fizikai szempontból meghatározója az életemnek.

Rendszerállítás

Jó ideje önismerettel és mások segítésével is foglalkozom, s mivel a jógában is elmélyültem, így ha nem építészettel, akkor jógikus rendszerállítással, mint terapikus módszerrel dolgozom. Ez nem csak egyéni, hanem csoportos terápia is lehet, így akár munkahelyek, céges csapatok elakadásainak feltérképezésére is alkalmas.